Startupfeeder

A hazai startup ökoszisztéma etetőgépe

Growth Hacking workshop / Vojnits Bálint, 2017.11.08. @Rómer Ház, Győr

14440776_10210691848996864_8616409750393945990_n.jpg

Vojnits Bálint marketing szakember, a pontos titulusa angolul Full Stack Growth strategist, aminek lefordításával inkább nem is próbálkozom, nem is az a fontos, hogy mi a cím, inkább a munka, amit Bálint eddig letett az asztalra, hiszen, az sokkal jobban fémjelzi őt. Immár 16 éve van jelen a startup világában. Több sikerrel (és persze néhány buktával is) a háta mögött tudja, hogy miről beszél, hiszen mindkét oldalon járt már: útnak indított több startup-ot, már be is fektetett ígéretes projektekbe sikerrel és most pedig leginkább startup jellegű vállalatok számára nyújt növekedési stratégiai tanácsokat. Mostanra már túl van több mint 100 ilyen jellegű projekten, ezek tapasztalatait hozta el nekünk Bálint ide, Győrbe. Ezért egyrészt persze Bálintnak hatalmas pacsi, de sűrűn legyünk hálásak azért rögtön az INPUT program győri aktivistájának, Szabó Krisznek és csapatának, hogy ezt összehozták és persze az Új Nemzedék programnak, akik a helyszínt és a technikát (erről még lesz szó...) biztosították. 

A fél hatra hirdetett időpontot hamar kicsúsztuk, mert nem akart összeállni a kép. Amíg az egyik oldalon egy prezentációképes laptopot kellett működésre bírni, addig a másik oldalon a facebook livestream-mel küzdöttek a szervezők, mint malac a jégen, de aztán persze minden a helyére került. Előkerült egy baráti Macbook (what else?) és a félliteres söröskorsó is pont kéznél volt, ő tartotta a tabletet, amíg a közösségi oldalra másztak fel a képkockák - ezt utólag kiderült, egészen sokan követték. Örö-bódöttá..

15104457923970.jpg

Szóval miután lett kép és hang a helyen és a felhőben is, indulhatott is a műsor, amit most első alkalommal egy fiatal srác, a 17 éves Pap Martin Felicián vezetett fel. Izgulás volt nála vastagon ennyi ember előtt, de simán beletanul, nem lesz para, plusz a gyereknek olyan hangja van, hogy nem hiszed el. Kerestem az effektpedált előtte, mert nem létezik, hogy ez a hang így lesz és kész.

Aztán szépen komótosan és lassan Vojnits Bálinthoz került a szó és bele is kezdett a tudományába. Aminek az első fele kimondottan nehezen akart beindulni. Nem tudom, hogy mi volt az oka, de Bálint mintha az első percekben még vagy a vonaton lett volna lélekben, vagy nem volt rápörögve a győri startup forgatagra.
Sőt, elsőre kicsit meg is ijedtem, hogy mi fog az első részből kikerekedni. "Az internet egy gép" kifejezéstől és a hogyan használjunk Google-t, Facebook-ot, Reddit-et stb. témaköröktől kicsit kezdtem magam kényelmetlenül érezni a székemben, mert gyakorló IT-sként nem vágtam, hova akarunk kilyukadni. Teszem hozzá gyorsan, hogy Bálint dolga sem volt könnyű a közönséggel, mert ezen oldal is nehezen kapott szikrát, de azért addig gyűrte a publikumot, hogy csak lett rendes dinamikája az estének. Ügyesen példának lekapta a rendezvény egyik szponzorát, a TicketNinja.io győri startup-ot az ott lógó molinóról és szépen azon mutatta be a mondandója hátralévő részét. Tetszett, hogy újra és újra visszatért hozzájuk, az ő példájukon mutatta be az egyes tippeket, trükköket, folyamatosan fenntartva a figyelmet és kommunikációt a ninjás arcokkal, mert ők is ott voltak persze.

Bár az első rész felütése nagyon elcsépeltnek és/vagy amerikainak tűnt, hogy szerezzünk 5000 látogatót 14 nap alatt, de végül elérte a célját Bálint, elkezdtem tényleg figyelni, mert elkezdett olyan dolgokat mondani, amiben láttam, van ráció! Van valamid, amit el akarsz adni? Szerinted másnak is szüksége van rá? Győződj meg róla! Keresd meg a témában a legnagyobb csoportokat (Reddit, FB), kezdj ott beszélgetni, kutasd fel a meghatározó véleményvezér arcokat és nyomulj náluk. Csinálj velük interjút, cikket. Majd ők megosztják és az őket követő júzerek már érkeznek is hozzád! 

15104458849983.jpg

Itt már Bálint is igazán elemében volt, jól működött az egész előadás. Kis szünet után pörögtünk is tovább és végre megérkeztünk az előadó szempontjából a hazai pályára. Persze, hogy hazai pálya, hiszen egy olyan módszertanról beszélt nekünk, amit ő fejlesztett ki a sokéves GrowthX Academy vezető tanácsadói tapasztalatai alapján, az ott látott ismétlődő minták alapján. Meglátta, hogy szinte tökmindegy, hogy mivel foglalkozik a cég, mit akar eladni, hol állnak, a cégek ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni. Erre fejlesztette ki saját "Szélessávú növekedési ciklus" nevű módszerét. A részletekről egy komplett (és az már fizetős) kurzust tart Bálint online, ide kattintva tudsz jelentkezni.  

A módszertan egyes elemei igazából arcpirítóan egyszerű dolgok, semmi meglepő, semmi világmegváltás. A trükk az elemek együtt kezelésében van. Mindenképpen kell lenni egy bitang erős magnak (termék-csapat-piac), ami a fejlődés minden fázisában együtt kell, hogy maradjon, mert ha megbomlik, későbbi fázisban fájdalmas és drága újra összerakni. Az is viszonylag egyértelmű és könnyen belátható volt, hogy egy startup cég fejlődési fázisaiban minden nagyobb ugrás (befektetés, cégbővülés stb.) előtt újra és újra el kell végezni az módszertan alapvetésének számító növekedési ciklust. Ez a két dolog adja Vojnits Bálint módszertanának gerincét, ami a gyakorlatban is egy működő, egy bevált szisztéma, hiszen évek óta ezek alapján segít cégeknek szerte a világon.

15104458655712.jpg

Az est végére természetesen a kérdés-válasz etap maradt, amivel maximálisan kihasználtuk Bálint erre szánt 30 percét (a vonat indulásáig), talán túl is lőttünk rajta. Érdekes eszmefuttatások voltak: a startup Európa vs. USA témától a growth hacking  művészeti alkotásokra való kiterjesztésének lehetőségein át egészen a startup lufi pukkanásáig. Szőrmentén érintettük a magyar startup helyzetét, annak inkább politikai aspektusát - amiről gyorsan beláttuk, hogy ilyen a világon nincs...

Az előadás végén egy pár percre sikerült Bálintot szóra bírni egy jövőbeli interjú lehetőségével kapcsolatban, szóval coming soon, lesz ilyen is, de sokkal fontosabb, hogy egy végtelenül jó fej, és szerény srácot ismerhettünk meg aznap este Vojnits Bálint személyében. Többet kellene ilyen magyar figurákról hallanunk és több ilyen szakembernek kellene itthon dolgozni...

A bejegyzés trackback címe:

https://startupfeeder.blog.hu/api/trackback/id/tr2613243047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Startupfeeder

Hírek és beszámolók a vidéki, helyi szerveződésű startup ökoszisztémák eseményeiről, újdonságairól. Emellett tudósítunk magyar startupok nemzetközi sikereiről

IMPRESSZUM

süti beállítások módosítása