Rendhagyó témával jelentkezett a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara kötetlen hangvételű beszélgetéseken alapuló rendezvénysorozata a KKÁVÉ KEDD.
A rendezvény ezen alkalommal a GYMSKIK, az INPUT program és a StartITup Győr társszervezésében valósult meg, s a társszervezőket látva talán nem meglepő, hogy a győri startupok kerültek a középpontba. Hiszen az INPUT program és a StartITup Győr is azon dolgozik, hogy legyen Győrben startup élet.
Szerencsére Győrben szép számmal találunk startup cégeket, közülük hárman mutatkoztak be a rendezvényen, hogy közelebb hozhassák a startup szemléletet a megyei kkv-khoz és friss ötleteikkel inspirációt nyújtsanak másoknak.
Cégük bemutatkozásából és személyes sztorijaikból tudhatták meg a résztvevők, mivel is foglalkoznak, hogyan találtak forrást az ötleteikhez, mik voltak a megvalósítás lépései és hogyan jutottak el az indulástól a fellendítésen keresztül a befektetésig.
Mindhárom startup a K&H Start it! inkubátorházának „lakója”, közös bennük, hogy nem törte meg őket a pandémia, sőt. Mindannyian befektetéshez jutottak és gőzerővel dolgoznak, de merőben más területeken tevékenykednek.
Az ibookr a könyvelés automatizációján dolgozik, egy intelligens szoftver megalkotásán, ami teljesen NAV biztos könyvelési rendszert nyújt ÁFA mentes egyéni vállalkozások és könyvelők számára.
Az SD Robot csapata katasztrófavédelemben használható, önvezető technológiákon alapuló, félautonóm robotplatformot fejleszt, taktikai feladatok elvégzésére.
A Smart4Factory SMT gyártósorokra specializálódott optimalizációs rendszert fejlesztett, melynek fő célja, hogy az SMT gyárakban a gyártási hatékonyságot növeljék, amellyel éves szinten költségcsökkenést realizálhatnak partnereiknél.
A három startupon kívül bemutatkozott még az EIT Manufacturing Hungary HUB képviseletében Végh András. Előadásából megismerhettük a Pannon Business Network, mint EIT Manufactoring HUB tevékenységét és céljait, illetve hallhattunk a BoostUp! névre hallgató, gyártóipari üzleti ötleteket célzó európai innovációs versenyről, amit immár Magyarországon is megrendeznek. (még lehet jelentkezni itt)
Az eseményt Lendvay Patrik Ceremóniamester vezette, az eseményt pedig Horváth Szabolcs a KKV Klub vezetője nyitotta meg egy rövid köszöntővel.
Természetesen a program, ahogy már a KKV KEDD programjaitól megszokott, közvetlen hangvételű networkinggel zárult.
Talán egy új színfolt lehetett az esemény a KKV KEDD-ek történetében kaput nyitva az innovációkra, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy inspirálja a kkv-k vezetőit is.
Köszönet a képekért a szervezőknek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.