Startupfeeder

A hazai startup ökoszisztéma etetőgépe

LiftUp vállalkozásfejlesztési tréning újra!
Mi történt a 2020-as tréning résztvevőivel azóta?

cover_2.png

2020 májusában a StartITup Győr és a Nemzeti Tehetség Központ által működtetett Londoni Tehetség Központ közös szervezésű LiftUp elnevezésű vállalkozásfejlesztési tréningje ott volt az első rendezvények között, amik offline megvalósítás helyett az online térben kerültek megrendezésre. (itt ajánlottuk az eseményt.)

A tréning - a kihívások ellenére is - sikert aratott a résztvevők körében, itt írtunk arról, milyennek találták ők a workshop sorozatot és milyen ismereteket sajátíthattak el a négy alkalom alatt.

Szerencsénkre lesz folytatás.

Március közepéig jelentkezhettek a következő, 2021-es LiftUp tréningre itt.

background_3.jpg

Mi pedig kíváncsiak voltunk mi történt azóta a résztvevőkkel, hogy alakult a karrierjük az eltelt közel egy év alatt.

Szekér Tamással a Try ONline csapat egyik tagjával beszélgettünk.

Tamás Barcelonából csatlakozott be az első LiftUP képzésre, azóta is ott él. Az egyetemen vállalkozásfejlesztési mesterképzésen tanult és számos országban volt szerencséje élni, tanulni és dolgozni. Saját elmondása szerint sohasem állt távol tőle a vállalkozói lét és mindig is segíteni akart a fiatal tehetségeknek.

Ezt az igényt még jobban megerősítette benne a tréning, mert olyan emberekkel találkozhatott, akik valóban változtatni akarnak, akikben megvan az a mentalitás, hogy inspiráljanak másokat.

Tamás azóta számos nemzetközi programban és konferencián (Kickstart Global, Bridge for Billions) startup mentor, 2020-ban elnyerte a South Europe Startup Awards Best Ambassador díját is. Ma már számos csapatnak segít a felkészülésben, hogy eredményesen mutatkozhassanak be különböző nemzetközi tőkealapoknak, egy nemzetközi acceleratorban (Hackquarters) pedig a startupok növekedésének felgyorsításával foglalkozik. 

Tamás a LiftUp képzésen megalakult csapatnak a Try ONline-nak is tagja maradt, hiszen a csapat azóta is együtt van és dolgozik az ötleten.

A Try ONline egy közösségi alapú divatalkalmazás, ahol az emberek kapcsolatba léphetnek egymással a legkülönbözőbb információkért a divattal kapcsolatban, de visszajelzést is kérhetnek vagy akár stílustanácsokat.

Csenge, Dóri, Szandi és Tamás. Ők alkotják a csapatot, a képzésen ismerkedtek és azóta is együtt dolgoznak, ketten Budapesten, a többiek Szingapúrban és Barcelonában élnek.

csoportkep.jpg

Tamás kiemelte, ha a tréning offline valósul meg, ők valószínűleg nem találkoznak.

Nem volt kérdés, hogy dolgoznak tovább az ötleten, nagy lendületet adott nekik ugyanis a Demo Day Best Pitch díjának elnyerése. Nagyon hálásak az elnyert tanácsadás miatt, amit nagyon hasznosnak találtak, a legjobbkor jött.

Szabó Edit (Kider App) online marketing szakértővel konzultálhattak, ami stratégiai jelentőségű volt számukra, ezután döntöttek úgy, hogy a magyar helyett rögtön a brit piacon kezdik meg az ötlet validálását.

Ehhez létrehoztak egy alap brandinget, majd 2-300 brit egyetemi hallgató bevonásával validáltak.

Közben olyan programokat kerestek, ahol tovább tudják inkubálni az ötletet, mert a LiftUP-ban nagyon hatékonynak találták, hogy guidance és mentorok álltak a rendelkezésükre.

Több helyre is jelentkeztek, bekerültek például a Design Terminál Powercamp-ére is.

A csapat a HFDA, a Startup Campus és a Hiventures Startup Programjába is bejutott, ahol üzleti képzést és szakmai mentorációt kaptak.  A legjobbak pedig befektetők előtt, élő FB live-ban pitchelhettek.

tryonline_csapatkep_hfda.jpg

A Try ONline csapata a 61 jelentkező közül bekerült a legjobb 5-be.

A pitchversenyen a közönségdíjat hoztuk el, ahol a HFDA mentorok tanácsai mellett számos olyan best practice-t alkalmaztunk, amit a LiftUp képzésen hallottunk - mondta Tamás.

Sok tapasztalatot szereztek a HFDA programon, most az a fókusz, hogy igénybe vegyék a közönségkedvencnek járó mentorálási alkalmakat és visszatérve az alapokhoz a kapott feedback-eket beépítve haladjanak tovább.

A legjobb, amit a LiftUP adott nekünk - az ismeretek mellett - az a csapat (hiszen ott ismerkedtünk meg) és az az inspiráló közeg, ami végig megvolt a tréning alatt.

Az új képzés nagy lehetőség mindenkinek, aki a megváltozott világban felszabadult idejét szakmai és személyes előnnyé szeretné kovácsolni – tette hozzá Tamás.

Ne feledjétek még jelentkezhettek a képzésre itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://startupfeeder.blog.hu/api/trackback/id/tr1816450798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Startupfeeder

Hírek és beszámolók a vidéki, helyi szerveződésű startup ökoszisztémák eseményeiről, újdonságairól. Emellett tudósítunk magyar startupok nemzetközi sikereiről

IMPRESSZUM

süti beállítások módosítása