Ahogy a Kisalfold.hu korábban már beharangozta, 2018. március 7-én első alkalommal került megrendezésre Győrben a „Startup Europe Week” , melyet a StartITup Győr startup közössége a Neumann János Szakkollégium és az Entrepreneurship Foundation segítségével hozott tető alá a Széchenyi István Egyetemen.
Mind az Igor Tasic által vezényelt nemzetközi rendezvénysorozat, mind a Tüske Tamásék (StartITup Győr) győri rendezvényeinek célja, hogy hozzájáruljanak a fiatalok vállalkozó kedvéhez és minden lehetséges módon segítsék őket abban, hogy a gondolatmagvakból végül projektek születhessenek.
A jelenlévőket (75 fő) motivációjuk alapján két részre oszthatjuk: nagy számban jelentek meg érdeklődő fiatalok a lehetőségeikkel kapcsolatban, másrészről olyan startup cégek képviselői vettek részt vagy tartottak előadást az eseményen, akiknek már sikerült a fiatalos üzleti modellt megvalósítani.
Papp Martin Felicián konferanszié szerepben a fiatal Jerry Springer-re emlékeztetett mind megjelenésben, mind stílusában az egyébként nagyon baráti hangulatban telt estén.
Szabó Krisztián (INPUT Program) köszöntő beszédében kiemelte, hogy minden Startup Europe Week és StartITup rendezvény ingyenes és minden érdeklődőt, ötletgazdát és fiatal vállalkozni vágyót várnak akár a havi startup szerda eseményükön, akár a közösségi média felületeiken.
Beszédében kitért arra is, hogy „Startup Europe Week” eseményt először rendezték meg, valamint hogy most van kialakulóban a startup kultúra Győrben. Fontos üzenet volt, hogy az áttörő lokális sikerhez még több bátor, kreatív fiatal vállalkozóra van szükség.
Második előadó Bartha Gizella (Testbirds) az ötletek és a koncepciók validálásának fontosságáról tartott egy szemléletes előadást. Valós életből vett példáin keresztül teljesen érthető volt a startup „tananyag”.
A további előadók olyan startup cégek vezetői voltak, akik nem csak hittek egy ötletben, de a StartITup és egyéb támogatók segítségével meg is tudták valósítani azt.
Köztük szerepelt olyan győri startup cég vezetője is, mint a Centipede Labs Kft. ügyvezetője, Dorogi Gábor. Előadásában kiemelte, hogy a jó ötlet fontos, de az ötletgazda szakértelme, szakmai tapasztalata még fontosabb.
Elmondta, hogy a Centipede Labs Kft. egy innovatív mérnök-orvosi cég, amely CT alapú műtéti eljárások tervezésével és fejlesztésével foglalkozik.
„Fejlesztésünk egy olyan CT képjavító eljárás, amely a felvételeken található fém zaj jelenséget távolítja el. A szoftvernek köszönhetően a CT felvételek nagy részét nem kell megismételni, amely megóvja a pácienst az extra sugárterheléstől.” - tette hozzá.
Az ötlet a Hiventures kockázati tőkealap-kezelő inkubációs befektetési programján ketresztül valósul meg azzal a céllal, hogy fém zaj szűrés minél szélesebb körben alkalmazható legyen külföldön és hazánkban is.
A további előadók közül kiemelném a szintén győri Krecht Rudolf-ot, a LifeBot-Robot megálmodóját, aki egy olyan kerekeken gördülő, szenzorokkal felszerelt járművet alkotott meg, amely távolról irányítható és vízi mentések során akár életeket is menthet.
A szervezők (Tüske Tamás, Szabó Krisztián, Páti Diána) reményei szerint Győrben egyre több ilyen projekt fog megvalósulni, melyhez minden segítséget megadnak, de számunkra, startup cégek számára is legalább ilyen fontos a baráti partnerség kialakítása lokális szinten.Ezért mi is csak bíztatni tudunk mindenkit, hogy: Start it UP!
Beszámoló: Somogyi Gábor
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.