Startupfeeder

A hazai startup ökoszisztéma etetőgépe

Startup Kertmozi Mosonmagyaróvár (2020.08.27.)
Interjú egy résztvevővel, Csiba Ildikóval

Az INPUT program jóvoltából Mosonmagyaróváron is megrendezésre került az első startup esemény, a Startup Kertmozi, ahol az Angyali üzlet című magyar dokumentumfilm bemutatását követően egy kerekasztal beszélgetésben vehettek részt a látogatók.

Az eseményt Mosonmagyaróvár városvezetése is támogatta, hiszen a program a Flesch Központ kerthelyiségében, a Kultúrkertben került megrendezésre.

98eaaeb1-d64e-4cbb-aaf1-36ad1421fb1e.png

Az Angyali üzlet, Gellér-Varga Zsuzsanna (Zsurló Film) dokumentumfilmes szerelemprojektje, ami három évig követi végig az egyik első üzleti angyalbefektető, Károlyi Antal (Hungarian Business Angel Network) és egy induló startupper, Perényi András (Webshippy) közös munkáját az iLandGuide nevű startup kapcsán.

Az iLandGuide egy turisztikai mobilapp, mely kedvelt nyaralószigeteken ad segítséget a turistáknak, látnivalókat, szolgáltatásokat mutat be a felhasználók számára ingyenesen, és közvetlen internetkapcsolat nélkül.

A filmből kiderült, hogy mi is lett a cég sorsa és bepillantást nyújtott az üzleti angyal és a startupper közös munkájába és magánéletüknek fontos részleteibe is.

Egy kis ízelítő a filmből:

A filmvetítést követően a résztvevőknek lehetőségük volt, moderátori vezetéssel (moderált: Pap Martin) kérdéseket feltenni a film készítőjének, Gellér-Varga Zsuzsannának és film két szereplőjének is, Károlyi Antal angyalbefektetőnek és Perényi András startuppernek is.

A résztvevőknek köszönhetően a beszélgetés alatt számos téma előkerült (a teljesség igénye nélkül) szó esett a közösségi finanszírozásról, a film befejezéséhez indított Indiegogo kampány kapcsán, impact befektetésekről, üzleti angyal tevékenységről, kezdő startupper létről, arról mire kíváncsi egy befektető egy ötlet, projekt esetében, tehát mit kell, hogy tartalmazzon egy jó pitch, illetve hogyan oldhatóak meg a befektető és startupper közötti esetleges nézeteltérések.

20200827_213516.jpg

Az esemény kapcsán az egyik résztvevőt, Csiba Ildikót kérdeztem.

SD: Miért döntöttél úgy, hogy részt veszel az eseményen?

CSI: Azért, mert engem is érdekel a téma, maga a vállalkozás, belekezdeni a saját ötletem megvalósításába, mindemellett nem igazán voltam teljesen otthon a startup világ és az ehhez köthető üzleti fogalmak értelmezésében, nem igazán ismertem ezeket a szálakat, ezeket az összefüggéseket és érdekelt, hogy mi van emögött.

Emellett azt éreztem, ha egy ilyen szemléletformáló program Mosonmagyaróváron megtörténik, akkor nekem ott a helyem, mert ez ritka, hogy ilyen fiatalokat megszólító, informatív és inspiráló esemény történik ebben a városban. Azt gondolom, hogy van létjogosultsága ezeknek az eseményeknek Mosonmagyaróváron, pontosan azért, mert ennek nem volt eddig hagyománya, de lehetne, hiszen itt is láthattuk, hogy vannak érdeklődő fiatalok és minél gyakrabban lesz ilyen esemény, annál több embert vonzana. Igazából, ha nem is akar valaki saját üzletbe kezdeni, de érdekli az illetőt ez a világ vagy hasonló nyitott gondolkodású emberekkel akar találkozni, ez arra is egy jó program, egy kiváló lehetőség.

SD: Tetszett a film? Volt bármilyen kapcsolatod a startup világgal az esemény előtt?

CSI: A film nagyon-nagyon tetszett, ahogy említettem nem volt kapcsolatom a startup világgal az esemény előtt és úgy érzem most már van. :)

Nagyon tetszett a film perspektívája, hogy egy emberközeli megvilágításból, szemléletből mutatta be ennek a két embernek a történetét, egy ötlet megvalósulásának lehetőségét és lépéseit. Tényleg egy széles spektrumban mutatta be a történetet, és külön öröm volt számomra, hogy nemcsak magára a biznisz vonalra koncentrált, hanem a két embert is megismerhettük és ebben a relatíve rövid időben a szereplők életébe is beleláthattunk. Minden téren inspiráló látni más embereknek a sikereit, örömeit, bukásait, hogy hogyan küzdenek meg a nehézségekkel,  ez nagyon sokat adhat minden individuumnak.

Nagyon jó volt Gellér-Varga Zsuzsanna szemlélete, ahogy megalkotta ez a filmet, számomra kikristályosodott az is, hogy ebben a biznisz világban a női perspektíva és látásmód is megjelenhet és milyen fontos értéket képvisel, hiszen enélkül nem lett volna ennyire emberközeli ez a film.

20200827_203235.jpg

SD: Ajánlanád másoknak is a startup eseményeken való részvételt?

CSI: Igen. :) Mindenképpen ajánlanám, azoknak is, akik nem startupot szeretnének indítani, hanem saját vállalkozást, teljesen mindegy.

Ahogy mondtam szerintem ez egy jó lehetőség arra, hogy az ember a saját látókörét és gondolkodásmódját tágítsa, ötleteket és benyomásokat kapjon, új ismerősöket, kapcsolatokat szerezzen és mozduljon ki, lépjen ki kicsit a komfortzónájából.

SD: Mit „vittél haza” az esemény után?

CSI: Többek között azt, hogy aki mer, az nyer :) Mert bár láttuk, hogy az Andrásnak (startupper) ez az ötlete végül kifulladt, de iszonyú sok tapasztalatot szerzett, tanult belőle és ezután volt képes arra, hogy felépítsen egy olyan vállalkozást, ami nemcsak megállja a helyét, hanem növekszik és elképesztően sikeres.

Ezenfelül azt vittem magammal, hogy milyen értékes és nyitott befektetők vannak, mint Antal, akit egy nagyon szimpatikus és közvetlen embernek ismertünk meg és hogy mennyi ilyen angyalbefektető létezhet még, erről fogalmam sem volt eddig. Illetve, hogy vannak a szociális ötleteket és projekteket támogató befektetők, ez számomra nagyon inspiráló és örömteli volt, hogy nemcsak a profit, az, ami érdekli ma a befektetőket, hanem a társadalmi problémák is.

Ahogy Antal is elmondta, hogy próbál egy arany középutat megtalálni a profitszerzés és a szociális kérdések között, hogy jusson is és maradjon is, ez a jövő. Jó volt látni, hogy egy ilyen berkekből jövő ember így gondolkodik.

Amit még hazavittem, hogy egy ilyen légkörben, az emberek mennyire ki tudtak bontakozni és mennyire közvetlen hangulat alakult ki. Ez számomra egy nagyon pozitív emlék marad, hogy a résztvevők, mi nézők is mertünk kérdezni és a válaszokból is rengeteg mindent vittem haza. Például, hogy hogyan állj elő egy üzleti tervvel és milyen kérdéseket fogalmazz meg magadnak először, mielőtt bármibe belekezdenél, hogy biztos legyél önmagadban és az ötletedben.

Ez nemcsak vállalkozóknak lehet fontos, hanem ezt át lehet vinni az embereknek a saját életük más területeire is, hogy tisztában legyenek a céljaikkal, azzal, hogy mit akarnak elérni és ehhez mire van szükségük.

Nagyon köszönöm a szervezőknek és remélem lesz még hasonló esemény Mosonmagyaróváron, én mindenképp ott leszek.

Köszönet az interjúért Csiba Ildikónak.

Köszönet a trailer-ért a Zsurló Film-nek és Gellér-Varga Zsuzsannának.

Köszönet a képekért az INPUT programnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://startupfeeder.blog.hu/api/trackback/id/tr1416191324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Startupfeeder

Hírek és beszámolók a vidéki, helyi szerveződésű startup ökoszisztémák eseményeiről, újdonságairól. Emellett tudósítunk magyar startupok nemzetközi sikereiről

IMPRESSZUM

süti beállítások módosítása