A héten újra StartupSzerda, ismét egy izgalmas témával vár minden érdeklődőt a győri startup közösség.
FuckUp Night - bukások, avagy hogyan állj fel a padlóról és hasznosítsd tudásként, tapasztalatként az eddigi kudarcaidat.
A kudarcok engem is megihlettek, talán ez az a téma, amihez mindenki hozzá tud szólni. Csak akkor hibázhatsz, ha csinálsz is valamit.
Kiss Ákos saját sztoriját olvasva arra jutottam, hogy én is megosztom Veletek egy bukásom történetét.
2016-ban mikor kijöttem a Képzőművészeti Egyetem elmélet szakának utolsó záróvizsgájáról, nagyon menő kurátornak éreztem magam. Azt már korábban eldöntöttem, hogy nem fogok Budapesten maradni, mert más terveim is voltak, Mosonmagyaróvár pedig nem a pezsgő kulturális életéről híres, de arra gondoltam, hogy én ezt, - ha nem is könnyedén - de megváltoztatom és egyszer majd még pénzt is keresek vele, elég jó tervnek tűnt.
Azzal is tisztában voltam, hogy Mosonmagyaróvárra nulla pénzből, bármilyen szervezet vagy intézmény támogatása nélkül izgalmas kortárs képzőművészetet hozni nem könnyű, ezért – gondoltam - bevezetem egy könnyedebb témával.
Az egyetemen szerettem meg az infografikákat, szuper kommunikációs eszköznek tartom, segíti a vizuális gondolkodást és tanulást, rengeteg száraz adatot lehet izgalmas formában megjeleníteni vele és még szép is.
Plusz nagyon szeretem a mosonmagyaróvári könyvtárat, úgy általában a könyvtárakat és múzeumpedagógiával foglalkoztam a gyakorlatom alatt.
Tehát ebből kiindulva alkottam meg az első kiállításom koncepcióját. Infografikákon mutattuk be a könyvtárak történetét, a mosonmagyaróvári könyvtár szolgáltatásait és adatait. Mivel a könyvtártörténet és - használat szerepel az általános iskolások tananyagában, ők és az iskolák lettek a célcsoport.
A könyvtár elvállalta, hogy helyet biztosít a kiállításnak, sikerült meggyőznöm egy grafikust, hogy vállalja el az infografikák elkészítését, én megcsináltam az adatgyűjtést és kutatást, marketing szövegeket, időterveket, koncepció leírást stb.
Készült a kiállítás a magyar kultúra hetére időzítve, felkerestem az iskolákat egyenként, mindenki mindenhol nagyon lelkes volt, de közben jöttek a … nem tudom, ki tudná a gyerekeket tanítási időn kívül elkísérni… stb. félmondatok is, úgyhogy kicsit aggódni kezdtem, hogy ki fogja megnézni.
Ezért szinte az utolsó pillanatban kitaláltam, hogy legyen egy kísérőprogram helyi kávéházakban a kiállítás ideje alatt, a lényeg: kiviszünk olyan könyveket, amiket megfilmesítettek és kávé mellett lehet olvasgatni, ha olvasol, kapsz egy kedvezményes beiratkozásra jogosító kártyát és megnézheted a kiállítást.
Gyorsan meggyőztem a könyvtárat és három kávéházat, ők még szponzorként is támogattak, azóta is köszönet érte.
150 kedvezményes kártyát csináltattam, kocsival vittük a 120 db könyvet a kávézókba, a könyvtár sok marketing megjelenést intézett, volt FB esemény, Anyukám csinálta a pogit a megnyitóra. Köszi!
Végül 15-20 ember volt a megnyitón, akiket én hívtam, egy iskola sem hozott osztályt, kb. 15 db jegyet adtak át a kávéházakban és kettőt használtak fel a könyvtárban, ismétlem kettőt…
Szóval elég nagy bukás volt, kevesebb pénzt, elsősorban időt és energiát vesztettünk és egy kicsit a méltóságomat.
Akkor ezt gondoltam. Most már tudom mi volt a probléma, biztos már ti is, és azt is tudom, hogy nem vesztettem semmit, inkább nyertem.
A gond az volt, hogy talán kicsit elszálltam, azt hittem mindenki olyan, mint én, gondoltam mindenki szereti kávé mellett olvasni a Trónok harcát. (ez is kint volt könyvben a kávézókban)
Nem validáltam a kiállítás ötletét… se az iskolákban, se a kávézók közönségénél, nem volt erre valódi igény, legalábbis ilyen formában, ezzel pedig alávágtam az egész projektnek.
Működhetett volna az iskolák felé, ha ez egy utazó kiállítás, amit iskoláról-iskolára viszünk, működhetett volna a kávézókban, ha a vendégeik maguk választhatnak előtte könyveket, kisebb változtatásokkal sikeres lehetett volna.
Hogy mit tanultam ebből?
Megtanultam, hogy validálni kell. Nem csak egy vállalkozás ötletét. Minden olyat, amiről azt szeretnénk, hogy mások bármilyen szempontból fogyasszák, főleg ha ez a dolog, bármilyen szempontból új az adott közönségnek.
Még ha a kiállítás nem is volt sikeres, megtanultam azt is, hogyan kell együttműködéseket kötni, meggyőzni idegen embereket, hogy szálljanak be egy vízióba és dolgozzanak is érte.
A valódi tanulság pedig: lássuk meg a hibáinkat, tanuljunk belőlük, de értsük meg azt is: nem ezek határoznak meg minket, csak azt jelentik, hogy azt a dolgot legközelebb másképp kell csinálnunk.
De ne csak a hibáinkra koncentráljunk, lássuk meg azt is, amit valóban jól csináltunk, veregessük vállon magunkat miatta és legyünk benne még jobbak.
A legfontosabb pedig: merjünk újra meg újra próbálkozni. A próbálkozás és az olykor elengedhetetlen kudarc minden siker kulcsa. Értsük meg, egy bukás nem feltétlenül valaminek a végét jelenti, lehet egy nagyszerű kezdet is egy új irány felé. Nálam ez történt.
Tehát hallgassunk Edisonra, ő sem hibázott, csak talált tízezer olyan megoldást, ami nem működik.
Ezért próbálkozzatok, mert ha kitartóak vagyunk, a siker bármikor beüthet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.