Startupfeeder

Életem első Ideathon ötletversenyére úgy érkeztem, hogy ehhez hasonló eseményen sem voltam még, pláne nem egyedül.

Így nehéz volt elképzelnem, hogyan fogok ismeretlen emberekkel összekerülni, és közös irányba fordulni…

Visszanézve nevetek magamon, hogy azon aggódtam leginkább hogyan fogok csapatba kerülni, nem pedig azon, hogy utána miképp fogunk együtt dolgozni a következő két napban.

A legkönnyebb része volt a hétvégének, hogy megtaláljuk az azonos érdeklődésű embereket, azokon a játékos feladatokon keresztül, amit a két szakmai előadó Barna Máté és Csernátony Fanni  (Cellux csoport) mutatott be.
Végül a csapatomban volt gimnazista, üzletkötő, vállalkozó, startupper és egyszerű alkalmazott, aki csak szeretne belelátni ebbe a világa (utóbbi volnék jómagam).

Nehéz volt úgy összeegyeztetni a feladatokra való konzultációt, hogy közben próbáltam megismerni egyáltalán az embereket, akikkel összesodort a hétvége.

Ezen felül olyan technikákat mutattak előadóink, amik segítettek megismerni egy startup születésének pillanatát, illetve segítségeket, miképpen és merre érdemes tovább indulni. Ehhez pedig óriási pluszt adott a hozzánk hosszabb vagy rövidebb időre betársuló mentorok iránymutatása.

Amennyire segítség volt, hogy egy-egy mentor megfogta a kezünket, annyira ez egyben rá is tett egy lapáttal a nehézségekre. Volt egy feladat, aminél ez igazán látszott
Amikor már közel jártunk az ötletünk véglegesítéséhez, a szervezők kicsit csavartak a dolgon, és 10 perces időközökkel forgatták a csapatok között a mentorokat.

Volt, aki sok időt töltött velünk és olyanok is, akik csak abban a 10 percben tudták megismerni az elképzelésünket. Ez a személyiségük, eltérő szakterületeik és tapasztalataik miatt nagyon megosztottak voltak a vélemények.

Úgy láttam, ez csak jobban két irányba fordítja a csapatot, mert mindenki mást érzett a szívéhez közelállónak és ezért nyilván annak a mentornak a véleményét szerette volna jobban megfogadni, aki hasonlóan vélekedett.

Amíg nem vagy ott, nem tudod milyen megfeszített tempóban mennek ezek a folyamatok.

Ismeretlen emberekkel rúgod össze a port, úgy, hogy igazán nem ismered őket, sem ők téged.  De próbáltok tovább menni és csinálni, hisz ezért jöttetek ide.

Tanulni.

Nekem óriási tapasztalatot adott hozzá a csapatmunkához való viszonyomhoz ez a hétvége.

Az utolsó napra sok víz lefolyik azon a bizonyos Dunán, fáradt vagy, zavarodott is, fel sem fogod, hogy már vasárnap van, azt pedig végképp nem, hogy végülis mi a végeredmény.

Reggelire egy előadás arról milyen a jó pitch. Ki hallott már róla?

Pár csapat társam igen, volt is benne részük, és naivan azt hiszem csak egy előadást kell csinálni, mint egyetemen és végül elmondani. Ennél nagyobbat nem tévedhettem volna.

Gyors tempóban rakjuk össze a diákat, találjuk ki a részleteket, néha elveszünk benne. De egy másik csapattársam visszahúz, hogy koncentráljunk. Ki adjon elő? Én leszek az.

Addigra eléggé ismerjük a másik munkamorálját és személyiségét, hogy tudjuk ki érezné leginkább magáénak a színpadot.

Képes vagyok elkalandozni, és elkezdeni részletekbe menően magyarázni a dolgokat, de ez nem fér be három percbe… de ezt egy csapattársam már tudta rólam, így az előadásom közben csak rámutatott az órájára és tudtam, hogy haladnom kell.

Ez a hétvége sok mindent megmutatott a csapatmunkáról, arról milyen együtt dolgozni emberekkel, megismerni őket közben, rájönni az erősségeikre, gyengeségeikre és ezeket egy megoldás felé irányítani.

Hatalmas energiák voltak az Iparkamarában azon a hétvégén. Szoros tempó volt, de mulatságos és roppantul tanulságos.

Nem könnyű fába vágtuk bele a fejszénket, de végigcsináltuk, és mindannyian vittünk magunkkal valamit az útra.